Borzasztó gondolatok fordulnak meg a fejedben? Azt hiszed, valami baj van veled? Megnyugtatunk, erről szó sincs- teljesen átlagos vagy!
Az agyunk elképesztő- még úgy is, hogy állítólag csak a kapacitása 10%-át használjuk. Gondolj csak bele: ha így is ennyi mindent elért azemberiség, mégis mik rejtőzhetnek ennek a csodálatos szervnek a legmélyén, érintetlenül? Csoda hát, ha néha a legeszetlenebb(nek tűnő) ötletek fordulnak meg benne? Simán előfordulhat, hogy senkinek nem mernéd elmondani őket, mert félnél,hogy ostobának, ribinek, esetleg teljesen őrültnek hinnének. Pedig az elborult, olykor szörnyűségbe hajló gondolatok nem az ördögről valók: mindenki eljátszadozik velük- mindenki aki legalábbis használja a fejét. Természetes, hogy foglalkoztat az élet, a halál a szeretkezés, a betegségek- ahogyan a múlt, a jövő és az örökké bennünk bújkáló " mi lenne ha" is. Tehát bármilyen képtelenség merül is fel a gazdagon barázdált agyacskádban, ne ijedj meg: arra a bizonyos dologra szinte mindenki gondolt már.
"Meghalnak a szeretteim"
Már egészen kicsi gyerekkorunkban szembesülünk az elmúlással, a halállal. A picik akkor még nem értik, de már érdeklődnek iránta. Nem véletlenül, hiszen ez jelenti a lét egyik legnagyobb és feloldhatatlan problémáját, így teljesen természetes, hogy sokszor eszünkbe jut. Mi lesz a halál után? Mi lesz közvetlenül előtte? Milyen érzés lesz? Az pedig, hogy olykor eszedbe jut, mi lenne, ha meghalnának a szüleid, a tesóid vagy a legjobb barátaid, egyáltalán nem beteges. Amennyiben ilyeneken agyalsz, az inkább azt jelenti, hogy egészséges vagy, mert aggódsz azokért, akiket szeretsz.
Tipp: El kell fogadnod, hogy az élet véges, és a legtöbb esetben nem mi szabjuk meg, hogy meddig tart. Nem szabad hagyni, hogy emiatt rettegésben teljenek a mindennapjaid. A szerettied vigyáznak magukra, de a sors ellen nem tudnak mit tenni. Tudasd velük sokszor, mennyire ragaszkodsz hozzájuk, ne hagyd, hogy haragban váljatok el- ennél többet nem tehetsz.
"Bárcsak más családban élnék!"
A családtagjainkat nem mi választjuk, ez tény, de a vérségi kötelék miatt(és persze a közös emlékek miatt) mégis nagyon ragaszkodunk hozzájuk. Imádjuk őket- akkor is, ha olykor igazságtalanok, értetlenek vagy kompromisszumképtelenek. A legszeretőbb, legbékésebb családokban is előfordul( hát még a balhézósakban!), hogy a tizenéves azt gondolja: mennyivel jobb is lenne, ha inkább XY famíliájában élhetne. Mert ők menő házban laknak, luxuslkocsiban járnak, türelmesek és modellszépségűek... Néha a szüleink helyett képzelünk másolat, néha a pasink, néha akár saját magunk helyett. Van ez így- de mindig gondolj arra, hogy nem látsz a falak mögé: minden családban adódnak gondok.
"Milyen lehet embert ölni?"
Ölni bűn- ez nem is kérdés. De ha véletlenül megfordul a fejedben, milyen érzés,az még nem jelenti azt, hogy gyilkos hajlamaid vannak. Egyszerűen csak-a legnagyobb tabu lévén-foglalkoztat a téma; de nyilvánvaló, hogy soha nem fogod megtenni. Tehát nyugi: ez nem olyan, mint amikor eljátszol azzal a gondolattal, hogy lilára fested a hajad.
" Ráhajtanék az LB-m pasijára"
Az, hogy tetszik egy srác, nem a tinikor sajátja- felnőttként is vonzódsz majd a pasikhoz. A barátnőd fiúja ráadásul felháborítóan jóképű és jó fej is? Akkor bizony sanszos, hogy néha eszedbe jut, milyen lenne, ha veled járna. De mivel okos lány vagy, tudod, hogy ennek a gondolatok szintjén kell maradnia, mert ha megpróbálnál ráhajtani, azzal vétenél az LB-k legfontossabb szabálya ellen: barátnő pasijára SOHA nem nyomolunk! Álmodozz róla-az nem gáz-, de a gyakorlatban keress inkább másik srácot! Hidd el, találsz nála jobbat is!
" Tetszik egy rokonom"
A vérfertőzés tabu- ezt már kiskorod óta tudod. Attól persze még észreveheted, hogy az unokatesód őrülten helyes! Sőt, ha néha azt érzed, hogy talán belezúgtál, az sem beteges, mert ez nem szerelem, csak a hormonok játéka. Amint megismersz más, jóképű fiúkat,rögtön azokért is odáig leszel majd.
"Elszöknék a világ elől"
Ledobni a tollat, felrúgni az asztalodat, és egyszerűen kisétálni a matekdoga közepén- micsoda mennyei gondolat! Nyilván soha nem fogod meglépni. Ahogyan azt sem, hogy megszöksz otthonról. Az emberek szeretnek álmodozni- az ilyen kis "menekülések" során megnyugszik az agy, és feltöltődik energiával. De az álmokat és a valóságot a helyükön kell kezelni, hiszen felelősségteljes lány vagy,aki megteszi, amit a szülei elvárnak tőle. Ha felnősz, akkor apránként ki is próbálhatod ezeknek az álomdarabkáknak a megvalósítását.
"Nekimennék valakinek!"
Amikor rettenetesen felhúz valaki, könnyen eszedbe juthat, milyen lenne úgyIstenigazából megtépni, lekeverni neki egy jó nagy pofont, vagy... De nem is folytatjuk. Ameddig az agressziót csak gondolatban éled ki, semmi baj. A düh már csak ilyen- de ne felejtsd el beleképzelni magad a helyzetébe, aki felhúz. talán bántják, megalázzák- ezért szemétkedik veled. Emelkedj felül: mennyivel nemesebb lélekre vall, ha csak elnézően mosolyogsz... Hidd elm a jobbegyenes gondolata is elhalványul majd.
"Szeretkezős oldalakat nézegetnék!"
Bármennyire is elfogadott a mai világban a szeretkezés, a másik fajtája még mindig tabunak számít. Hát még ha egy jó házból való, kedves, okos tinilány kiváncsi rá! Fiatal és tapasztalatlan vagy- és kíváncsi rá! Mindenki az. Csak azt ne felejtsd el, hogy az ilyen filmeknek nem sok közük van a valódi testiséghez- sem a szereplők testméretei, sem az akrobatikus mutatványok, sem a durvaság terén.
Mindenkivel megeshet!
Gáz dolgokra nemcsak gondolni lehet- meg is történhetnek. Viszont jusson eszedbe, hogy a következő bénaságok veled is, másokkal is megeshetnek:
- Bárhol hasra esel- lehetőleg a legnagyobb szerelmed vagy ellenséged előtt
- Beégsz felelés közben
- Belevizelsz a zuhanyzóba, mert nem tudod tovább tartani
- Eleresztesz egy böfit a pasid előtt. Hogy másról ne is beszéljünk...
- Turkálsz a nózidban- és lebuksz
- Eldugítod a WC-t egy idegen helyen. Mondjuk a barátod szüleinél
- Bugyiba tűrött szoknyával libbensz ki a mosdóból
- Kiteszel valamit FB timeline-ra, amit a privi barinős csoportba akartál volna...
Kóros és káros?
Bármelyik gondolat természetes- ha nem mindennap kattogsz rajta. De ha azt veszed észre, hogy valamelyik nagyon sokszor jön felszínre,akkor se ijedj meg, beszélgess róla a szüleiddel, vagy egy olyan felnőttel, akiben megbízol. A sulidoki nem gáz- ilyen dolgokat simán megdumálhatsz vele. És ha véletlenül kiderülne, hogy nem ártana rendszeresen ellátogatnod egy pszichológushoz, akkor se parázz be! Járj el hozzá szépen, és tégy meg mindent, hogy kiegyensúlyozott nővé válhass, Ne feledd:A legnagyobb elmék sosem átlagosak :)
Forrás: 2013 júliusi IM számból :)